7621 Pécs, Irgalmasok u. 20.
0

Medvehagyma (Allium ursinum)

MedvehagymaA medvehagyma gyógyhatása

Medvehagyma
Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért. Természetes Antibiotikum.

Léteznek medvehagyma kivonatok, cseppek, kenőcsök. Ezek a termékek egyre inkább nem csak a március-áprilisi "medvehagyma szezonban" népszerűek, hanem egész évben is.
A medvehagyma (Allium ursinum) az egyszikűek osztályának spárgavirágúak rendjébe, ezen belül az amarilliszfélékcsaládjába tartozó faj. Nevét arról kapta, hogy a barna medvék előszeretettel fogyasztják terméseit, és még a föld alól is gyakran kiássák, de hasonlóképp kedvelik a vaddisznók is.

Népies nevei: jurda, kígyóhagyma, poroszhagyma, vadfokhagyma.

Frissen szedett, tisztított medvehagyma
Leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedik, és frissen használják fel, mert szárítva gyógyhatásuk gyengül. Hagymáját a fokhagymáéval azonos módon hasznosítják.

Gyűjtéskor fontos az óvatosság, mivel a medvehagyma könnyen összetéveszthető a – hasonló körülmények között élő – májusi gyöngyvirággal, illetve az őszi kikericcsel. Mindkét esetben az eredmény súlyos, esetenként halálos mérgezés lehet, mivel az említett két növény levelei emberi fogyasztásra alkalmatlanok.
Medvehagyma

A védett területek kivételével hazánkban még nem tiltott gyűjtése. A természetes hazai medvehagyma állomány védelméért érdemes egy-egy tőről csak a levelek felét leszedni, mert így a hagyma virágozhat, és a magok elszórása is biztosított marad.

Jelen törvényi szabályozás szerint, magánszemély naponta, saját felhasználására 2 kg mennyiséget gyűjthet állami, nem védett területen. Természetvédelmi területen a gyűjtése egyértelműen tilos!

Felhasználása
Nagyon sokféle bántalomra használható. Nyersen feldarabolva vajas kenyérre szórva vagy salátákhoz keverve. Leveseket, burgonyás ételeket fűszerezhetünk vele, vagy főzhetünk belőle medvehagyma-krémlevest (egy krumpli, hagyma, fokhagyma és tejszín hozzáadásával), illetve a hűtőszekrényben tárolható pestóként (olajjal, parmezán sajttal, sóval és magokkal összeturmixolva), ami rizses és tésztaételek szószaként is finom. Régi, népi étel /pl. beré/ különleges ízhatású változatát adhatja. A jellegzetesen erős illatát az ételekbe keverve elveszti, így nagyon kellemes aromát ad az ételeknek.

További felhasználási lehetőség, ha a spenóthoz hasonlóan készítjük el főzelékként. Rántás nem kell hozzá: enyhén párolva, majd összeturmixolva finom étel.
Sokoldalúságát bizonyítja, hogy sok élelmiszeripari cég alkalmazza különböző alaptermékeik ízesítéséhez. Például: Medvehagya Pesto, Medvehagyma Olivaolajban,
Medvehagyma Só, Medvehagymás Mustár, Medvehagymás Torma, stb.

Medvehagymás céklaleves
Nagyon finom és tápláló.

Hozzávalók:
2 db közepes méretű cékla
1 kisebb darab sütőtök (a cékla mennyiségének fele)
1 szál sárgarépa
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 maroknyi medvehagyma
Fűszerek: őrölt bors, őrölt kömény, gyömbér, zöldségkeverék (ne legyen benne nátrium-gutamát), só
A meghámozott és feldarabolt céklát, sütőtököt, répát vízbe feltesszük főzni. A hagymát és az egyik fokhagymát felszeletelve, a medvehagyma felét nagyobb darabokra tépve tesszük bele, majd fűszerezzük ízlés szerint. Apróra daraboljuk a másik fokhagymát és a többi medvehagymát, és ezeket majd a kész leves tetejére szórjuk, ekkor már nem főzzük tovább.


Tartósítása
Frissen a leghatékonyabb és legfinomabb. Eltartható aprítva sóval összekeverve, olajban, valamint a legegyszerűbb ha lezárt nejlonzacskóban lefagyasztjuk. Célszerű kis zacskókban lefagyasztani és úgy eltenni, hisz akkor nem kell felengedni mindet. A fagyasztás után a felengedett medvehagyma rostjai szétesnek és sötétedik, valamint némi levet ereszt, azonban még mindig a fagyasztás őrzi meg hatóanyagának nagy többségét. Tartósíthatjuk továbbá olajában. Ez esetben a száraz leveleket leöntjük olívaolajjal és kész. A friss medvehagymát kicsit tovább tarthatjuk frissen ha vákumcsomagoljuk.

Élettani hatása
Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel együtt fogyasztása nem javasolt, mert a vérzés kockázatát fokozza. Ugyanezért nem szabad hagymát enni műtétek előtt, és rendszeres fogyasztása a nem szteroid véralvadásgátlót, gyulladáscsökkentőt szedő betegek számára csak orvosi felügyelettel engedhető meg.

Általában a hagymaformák idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatása kiemelkedő. Női problémák, illetve nőknél változó kori panaszok esetén segít. A hagymaformák a védikus tanítások szerint radzsasztikus ételek, azaz a vágyat, szenvedélyt erősítik, illetve az érzelemtestre hatnak.

Forrásként Wikipedia is használva.